book-title-HUNGARIAN

Egy ébredés története, amelyből világméretű mozgalom lett.

A felszínen e könyv szavai egy kellemes dallammá állnak össze; de a történetek mögött megpengetik a tudat húrjait, és átalakítják gondolkodásodat.

  • Harrytől
  • Előszó
  • Tartalom
  • Visszajelzések

HP_pic-Hungarian.jpgTöbb mint húsz évvel ezelőtt alkottam meg az Avatar tanfolyamot azzal a szándékkal, hogy megtanítsam az embereket tudatosabban élni. A kurzus már akkor is képes volt rá, és ma még hatékonyabb abban, hogy instrukciókat adjon bizonyos, többé-kevésbé mindenkiben meglévő mentális képességek felismeréséhez és használatához. Amikor ezek a képességek tudatosan, meghatározott sorrendben és kombinációkban kerülnek alkalmazásra rejtélyesnek tűnő tapasztalatokat tárhatnak fel. A tanulók képessé válnak arra, hogy teljesen önállóan – és bizonyos esetekben akár azonnal – megváltoztassák érzelmi vagy mentális állapotukat.

Miután az első néhány tanuló megtapasztalta a gyakorlatok erejét, elmesélték a barátaiknak, és az Avatar híre körbefutotta a világot. Ennek eredményeképpen az Avatar Anyagokat kezelő cég egy háromfős otthoni kisvállalkozásból egy 12000 emberrel 21 nyelven és 72 országban oktató szervezetté vált. Ez több mint az én sikertörténetem, sokkal több. Ez egy új fejezet a világ történetében.

AZ AVATAR ÚT: AHONNAN JÖVÜNK egy világméretű mozgalom ébredésének története. Olvasd élvezettel! És emlékezz!

— Harry Palmer

 

Mint a legtöbb utazásnak, az önfejlesztésnek is van kezdőpontja. Ez a kezdőpont annak felismerése, hogy néhány (vagy lehet, hogy a legtöbb) irányadó értékünk és meggyőződésünk a szüleink, a tanáraink, a kortársaink, elégedett ügyfeleink, különböző hírességek, szervezetek, sikeres emberek vagy épp a világ tévedéseinek utánzásán alapul.

Az élet, amit élsz, valaki más életének a másolata; egy kölcsönvett és tudattalan hatásokból összetákolt fércmunka. Amikor ezt felismered, és tisztán látod, egy minden mentális díszítéstől mentes rész ébred benned − egy új én. Nevezheted azt az új ént így: „vagyok". Ez a leírhatatlan lélek − a hiteles TE − azzal a vággyal ébred, hogy felfedezze saját lehetőségeit.

A következő oldalakon szereplő cikkekkel és történetekkel az a szándékunk, hogy megvilágítsuk azokat a tudati archetípusokat, melyek növekedésedet segítik majd. Olvasásuk közben számos dolog fog történni veled: felismered és újraértelmezed mások elvárásait és véleményét, felülvizsgálod személyes értékeidet, viselkedési mintáid megváltoznak. A legfontosabb pedig, hogy TE, a leírhatatlan felfedező, elkezdesz ráébredni forrás mivoltodra. Igazi hősi utazás ez.

Amire ehhez szükséged van, az mindössze bátorság, őszinteség és kitartás. Ha netán mostanra az emberek és a körülmények összejátszása már meggyőzött volna, hogy te ezekkel nem rendelkezel, ne aggódj, az út mentén rejtett készleteket találsz majd belőlük.

Mindenekelőtt elmondok neked egy titkot. Ez minden titkok tíz legfontosabbjának egyike. Ha most még nem tűnik igaznak számodra, az is rendben van. Az út során valamikor feltárul majd az a nézőpont, amely felismeri ennek a hatalmas titoknak az igazságát. A titok az, hogy semmi sem árthat egy forráslénynek.

Ezt az igazságot nem könnyű elfogadni. A fizikai világ ugyanis helyzetéből adódóan feldönthet téged, ledarálhatja a húsodat, vagy bármikor felemésztheti a tudatodat, ha úgy tartja kedve. Küldhet rád fájdalmat és szenvedést, vagy épp örömet és boldogságot, szeszélye szerint. Váratlanul kiolthatja az életedet. Félelmetes hatalmával bármely pillanatban porig alázhat. Minden körülmények között megköveteli, hogy tiszteletben tartsd a törvényeit, különben elpusztít.

De mi az, ami elpusztul? Te nem egy húsdarab vagy. Nem vagy azonos a gondolatokkal sem. Semmilyen gondolat vagy szó nem írhat le téged. A gondolatok és a szavak fogalmak, de te nem vagy egyetlen fogalom sem. Semmivel nem vagy azonos, ami megnevezhető. Akkor mi vagy te?

Az univerzum nagyjából leírható olyan kifejezésekkel, mint anyag, energia, tér és idő, de te egyik sem vagy ezek közül. Minden definíció és leírás része a fizikai világnak. Te pedig része vagy a... nos, hát éppen ez itt a kérdés, ugye?

Előszó

I. KÖNYV: Szilárd alapok

1 fejezet: Felismerések keresése
2 fejezet: Mielőtt hullani kezd a hamu
3 fejezet: Magyarázatok
4 fejezet: Az identitások két fajtája
5 fejezet Kezelhető okok kontra hihető kifogások
6 fejezet: Kezelhető okok keresése
7 fejezet Törd össze a korsódat
8 fejezet: Nézőpontváltás
9 fejezet: Angyali gondolatok

II. KÖNYV: A valóság formálása

10 fejezet: A változás elemei
11 fejezet: Rá misztérium iskolája
12 fejezet: Tisztítsd meg a gondolataidat!
13 fejezet Időhöz kötve
14 fejezet: Az érzékelés megvonása és a mentális test
15 fejezet: Teremtőerőd megőrzése
16 fejezet: Hit és tapasztalat
17 fejezet: Elsődlegesek és tartományok

III. KÖNYV: Megvilágosodás-marketing

18 fejezet: Az Avatar tanfolyam fejlődése
19 fejezet: Az Avatar növekedésének kezdete
20 fejezet: A valódi én felébresztése
21 fejezet: Ne beszéljünk mellé
22 fejezet: Forráslétezés: mélyébredés
23 fejezet: Amiért tesszük
24 fejezet: Szellemi ösvények

Utószó

 

Néhány tapasztalat, melyeket Az Avatar út olvasói osztottak meg...

Oszd meg velünk tapasztalataidat:

 

Nem bánod meg, ha megveszed ezt a könyvet! Belevezet az Avatar tanfolyam különleges érzésébe, miközben rengeteget tanulhatsz önmagadról és életed legfontosabb területeiről.

Ha befejezted, hívj fel egy Avatar mestert, hogy folytathasd utadat az Avatar ösvényén, mely egy olyan életre szóló utazás kezdetét jelenti, ahonnan sohasem kell majd visszanézned.

DevkirnKhalsaD. Khalsa

 

AndrewTuckA. Tuck

Egy csodálatos, életformáló tapasztalat volt a könyv olvasása. Beszereztem a könyv nyomtatott változatát is, és másodjára olvasva még több felismerést hozott arról, hogy mi is történik bennem és a világomban. Köszönöm Harry Palmer, ez a könyv egy ajándék a világ számára.

  

A könyv olvasása közben rengeteg dologra döbbentem rá az éltemmel kapcsolatban. Az a kis apróság a motiváció körül nagyon sokat jelentett nekem, úgy érzem ez volt a hiányzó darabka számomra.

CameronKayC. Kay

 

Épp most fejezetem be Harry legutóbbi könyve, Az Avatar út: Ahonnan jövünk olvasását. Csak egy dolgot szeretnék mondani – Egymilliárd köszönöm Harrynek ezért a könyvért. Végtelenül inspiráló és elgondolkodtató.

Először a kilencvenes években végeztem el az Avatar tanfolyamot Franciaországban. Nem csak siker volt, igazi robbanás. Az Avatar megváltoztatta az életemet, mert egy olyan nézőpontot adott nekem, mely azóta sem hagyott el. Az utóbbi éveket azzal a méltánylással és örömmel éltem, amit az Avatartól kaptam húsz évvel ezelőtt. - Marc


 

Elephant_TWWC_anima

Wow... gyönyörű könyv, köszönöm Harry. Oly sok felismerést hoz, és szinte tényleg érzem a változást, miközben olvasom. Mindenkinek birtokolnia kellene egy példányt ebből az igazán inspiráló könyvből. – Mary A.

 

Ezt a könyvet olvasni olyan, mint elmenni a planetáriumba és látni az összes csillagot, a bolygókat, a napokat, és csak ülni az ülésben áhítattal vegyes izgalommal, és csöndben tudni, hogy mit kell tenni ezután.

NeelaFalconerN. Falconer

  

MarilynAtteberryM. Atteberry

Harry könyvének olvasása MAJDNEM olyan érzés, mintha ő maga személyesen jelen lenne és hallanám beszélni. Éreztem a tudatosságom „pontjait", ahogy organikusan össze vannak kötve mind az elmémmel, mind a lelkemmel. Kötelező olvasmány mindenki számára, aki tudatosan és szabadon akar élni ebben a világban. A bolygó már várta ezt a könyvet. Köszönöm, Harry.

 

Nagyszerű tapasztalat volt olvasni ezt a könyvet – mintha a régi térkép minden részlete összeállt volna... és ezzel egyidőben új területek is megnyíltak, hogy felfedezésre kerülhessenek. Egy NAGY köszönöm érte!!

AinslieKincrossA. Kincross

 

  

Elephant_TWWC_anima
Nem tudtam letenni. Harry Palmer velős és tiszta stílusban magyarázza el az Avatar tanfolyam alapjait, folyamatait és várható eredményeit. Ez a könyv egy tökéletes kiindulópont mindazok számára, akik a személyes növekedés és a szellemi fejlődés útján akarnak járni.

Azért töltöttem le, mert nem tudtam kivárni a szállítást. Tetszett a Kindle formátum -- még a Droidomnak is. – Arthur BMG

 

Még be sem fejeztem a könyvet, de máris meginvitálok mindenkit, aki rész kíván venni egy együttérzőbb világ megteremtésében, hogy olvassa el. Bátorságot fog adni, hogy vállald az ezzel járó felelősséget. És érezni fogod, hogy lehetséges.

Harry Palmer nagyon egyszerűen magyarázza el, hogyan lehet eljutni egy magasabb tudatossághoz. A bevezetőben a „létezőségről" beszél: az identitással kezdi, a „vagyokkal" folytatja, majd elér a Forráslényhez. Nos, mint képesített Avatar mester azt kell mondjam: ez az egyszerűség lenyűgöz. Hiszen pont ezen dolgozunk az Avatar kurzusok alatt: Forráslények teremtésén.

Ha elolvasod ezt a könyvet, megérted, hogy miért akarsz minél előbb jelentkezni a tanfolyamokra. - Monique

  

julianawitteJ. Witte

Csodálatos volt a mai reggelem, mert megoszthattam a barátaimmal és a családommal a könyv elektronikus változatának linkjét. Imádtam a könyvet. Nagyon üdítőnek találtam, hogy bonyolultságunkat milyen tiszta egyszerűséggel magyarázza el. Segített abban is, hogy a „Mi az Avatar" kérdésre legyen egy szeretetteljes rálátásom.

 

Washingtonból San Franciscóba utazva a repülőgépen olvastam el a könyvet. Olyan csodálatos volt, hogy nem tudtam letenni, és utána nagyon valóságosnak éreztem saját nagyszerűségemet. Amikor hazaértem, odaadtam a könyvet a sógornőmnek, aki mihelyst elkezdte olvasni, szintén azt mondta, hogy a könyv olvasásától nagyon jó érzése támadt. Elképesztő =) köszönöm Harry.
heidiH. Tyack

 

Kérem, mondják meg Harrynek, hogy nagyon tetszett az új könyve. Egyedülálló gyűjteménye a kurzusok esszenciáinak. Nagyon kívánom, hogy nemzeti és nemzetközi bestseller legyen! A szabadkőműves befejezés 100 %-ban Harrys happy end.

Számomra az Avatar még mindig életem leghasznosabb tapasztalata. Naponta használom az eszközöket intuitív módban, és mára már a részeimmé váltak. Az ellenállásom elpárolgott. - Michel

blairB. Jacobs
Egy nagyszerű könyv, amely kiszélesíti a látókörünket az élet és a világ tapasztalásával kapcsolatban és áttranszformálja gondolkodásunkat. Összeköti saját univerzumunk különálló pontjait. WOW!

Oszd meg velünk tapasztalataidat:

 

 

OrderNow art-TWWC 01

(csak angol nyelven elérhető oldal)